2017. augusztus 14., hétfő

26. szabály: A sikerhez idő kell!

Másnap ismét nekem kell kiszolgálnom a királynőt, úgy látszik Amedia azt mondta mostantól csak én szolgálhatom ki, ezért mostantól elsődlegesen mellette szolgálok és ritkán leszek a konyhában. Ennél jobban nem is alakulhatna a tervünk. Minél több helyen vagyunk jelen a várban, annál könnyebb lesz cselekednünk. Ám ami nekem leginkább számít, az az, hogy így a nővérem közelében lehetek és könnyebb lesz kimenekíteni, amikor eljön az idő. Most már ő az egyetlen testvérem és nem fogom elveszíteni.
  - Minden rendben? Azóta folyamatosan aggódom érted, mióta tegnap elmentél. - Szegezi nekem a kérdést a nővérem, mikor felérek hozzá a reggelivel.
  - Persze, nem történt semmi. Tudod már napok óta itt vagyok és senkinek sem tűnt fel, nem kell aggódnod. - Nyugtatom mosollyal az arcomon.
  - Lehet, hogy nem kell, de attól még aggódom miattad. - Mondja miközben segítek neki felöltözni. - Biztos, hogy nem tudnék valahogy segíteni neked?
  - Nos... lenne itt valami, amit megtehetnél. De csak, ha tényleg ezt akarod. Azt is megértem, ha inkább kimaradnál belőle, eleget szenvedtél már Arezou miatt az elmúlt években, nem akarlak belerángatni. - Nem akarom belekeverni a nővéremet is, mert őt nem készítette fel Diego bácsi, mint engem vagy Kaysart. Túl veszélyes a számára, de tényleg tudna segíteni.
  - Én is a bitorló bukását akarom és minden vágyam, hogy részt vehessek benne - mondja eltökélten, miközben elé helyezem a reggelijét.
  - Azért jöttem ide, mert az egyik kémünk jelentette, hogy Arezou szövetséget készül kötni a barbárokkal. Meg kell akadályoznunk, hogy a szövetség létrejöjjön, vagy legalábbis késleltetnünk kell, amíg ide nem ér a hadseregem és már nem lesz idejük idehozni a mosciai hadsereget erősítésnek. - Azt nem kell tudnia, hogy a "barbárok" velünk vannak, a lényeg, hogy segítsen elhúzni a tárgyalásokat, nehogy feltűnjön a bitorlónak, hogy Aleksei is ezt teszi.
  - Van egy hadsereged? És mégis meddig húzzam? Nem hiszem, hogy sokáig észrevétlen maradhat a ténykedésem. - Akadékoskodott.
  - Diego bácsi felszabadítja a bányákban robotoló katonáinkat és megindul Tehria felé. Elég, ha bogarat ültetsz a bitroló fülébe arról, hogy a barbárok be akarják csapni, mondd azt, hogy igazából a vesztét akarják. Lehet, hogy nem hisz neked, de mindenképp ad nekünk egy kis időt, amíg meggyőződik arról, hogy igazad van-e. Nekünk már az is jó, ha pár napot nyerünk veled - magyarázom. Arezou nem fog hinni a nővéremnek, nem olyan hülye, hogy azt higgye, mellette áll, de talán sikerül egy kis időre megingatni. Mindenki jól jár. Aleksei nem bukik le a halogatással és ezzel a segítséggel a nővérem meggyőzi őt arról, hogy nem a bitorló oldalán áll.
  - Rendben, megteszek minden tőlem telhetőt. Mit gondolsz, a seregednek van esélye? - Kérdezi reménykedve.
  - Egyedül talán nem lenne, de van segítségünk - felelem anélkül, hogy bármit is elárulnék. Minél kevesebben tudják az igazat, annál kisebb az esély a bukásra.
  - És ez a segítség elég jó ahhoz, hogy nyerni tudj?
  - Remélem.
A beszélgetés után folytatom a munkám. Kicserélem a nővérem ágyneműjét és kitakarítom az éjjeli edényét. Nem éppen erről álmodoztam kislány koromban, de lehetne rosszabb is, például lehetnék halott, ahogy a családom.
**
Alekseiel csak két nappal később találkozunk, amikor éjszaka belopózik a Kiryllel közös hálószobánkba. Először nem tudjuk mire vélni az ajtónk elől jövő motoszkáló hangot, aztán sikerül feltörnie a zárat és bejut.
  - Tábornok - áll vigyázzba azonnal Kiryl, mire én csúnyán nézek rá, még a végén lebuktat minket és Alekseinek sem lenne szabad itt lennie, amit szóvá is teszek.
  - Mit keresel itt? Mi van, ha valaki meglát? - Szegezem neki a kérdést azonnal.
  - Óvatos voltam. Hidd el, nem vagyok kezdő - válaszolja szem forgatva. - Beszélnünk kell. Arezou kezd türelmetlen lenni, sürgeti a szövetségkötést. Tennünk kell valamit.
  - Ne aggódj, a nővérem már dolgozik rajta, hogy időt nyerjen nekünk. - Nem tagadom, elégedett vagyok magammal, hogy előbb gondoltam a problémára és annak megoldására, mint ő.
  - Azt hittem ezt már megbeszéltük, a nővéred nem megbízható és te mégis beavatod a terveinkbe - hozza fel legutóbbi vitánkat.
  - Nem, te azt mondtad nem megbízható, én meg azt mondtam, hogy velünk van. Nem emlékszem arra, hogy megegyeztünk volna a nővérem rovására - akadékoskodok dühösen. Kiabálni lenne kedvem, amiért nem bízik az ítélőképességemben, de nem lehet.
  - Évek óta a foglya, bőven volt arra ideje, hogy meggyőzze, jobban jár, ha mellé áll. Nem fog szembeszállni vele, hogy kockáztassa a viszonylagos biztonságát. Térj észhez. - Megfogja karjaimat és megráz. - Ellenünk fog fordulni!
  - Nem, nem fog - rázom le magamról kezeit. - Amedia ugyan úgy utálja a bitorlót, mint én és sosem árulna el engem, a húgát. De majd te magad is meglátod, amikor időt nyer nekünk és akkor Aleksei, akkor majd bocsánatot kérsz.
  - Szívből kívánom, hogy igazad legyen, különben elveszünk. Miattad meg a naivságod miatt. - Zárja le végül a vitát, amitől rosszul érzem magam. tényleg olyan naiv lennék, mert megbízok a testvéremben? Láttam a gyűlöletet a szemében, tudom, hogy ő is meg akar szabadulni Arezoutól. Tény, hogy amikor kisebbek voltunk, sosem jöttünk ki egymással, de az csak gyermeteg rivalizálás volt, nem múlott rajta két ország népének élete.
  - Van még valami - töri meg a hirtelen beállt csendet Aleksei. - A bitorló azért sietteti a szövetség megkötését, mert eljutott hozzá a hír, hogy a madiviai rabszolgákat felszabadították és megindultak ellene.
  - Remek. Valahogy el kell vele hitetnünk, hogy sokkal többen vannak, mint ahogy hiszi, hogy minél kevesebb katona maradjon itt. - Szólal meg Kyril, most először a beszélgetés során.
  - Már megoldottam, hamarosan érkezik egy futár az álhírrel. Mihelyst elég messze lesznek a katonái akcióba lendülhetünk. Addig is, azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy a biztonság kedvéért, többet nem lépünk kapcsolatba egymással. - Néz ránk kérdő tekintettel, várja egyetértésünk jelét, amit egy-egy bólintással meg is adunk.

Következő rész: 08.28.

2017. július 31., hétfő

25. szabály: Csak a bolondok nem félnek!

Egész testével hozzám simult és a falhoz szegezett, egyik kezével az enyéimet fogta le, míg a másikkal fejemet tartotta mozdulatlanul. Ez volt az első alkalom, hogy megijedtem tőle, s tudtam, bármit is akar tenni, nincs menekvés, erősebb volt nálam. Időm sem maradt, hogy végiggondoljam helyzetemet, mert már le is csapott.
Ajkait erőszakosan nyomta enyéimre, s én hiába ellenkeztem, nem tudtam lerázni magamról. Ajkaimat szorosan zártam össze, hogy még véletlenül se gondolja, hogy hagyni fogom magam vagy, hogy könnyű dolga lesz. Próbáltam megmozdítani a lábam, hogy ágyékon térdelhessem, de túlságosan hozzám volt simulva ahhoz, hogy meg bírjak mozdulni. Mindennel próbálkoztam, ami képességeimből tellett, de mindhiába. Ő pedig csak egyre inkább belelendült, mert immár nem ajkaimat csókolta, hanem nyakamat. Egyáltalán nem volt jó vagy izgató, csak undorító és fájdalmas. Erősen szívta meg és harapott érzékeny bőrömbe, s én tudtam, ennek nyoma maradt.
  - Szállj le rólam te... - sziszegtem, de befogta a számat.
  - Hallgasd! - Mondta mielőtt visszatért volna nyakamhoz. Aztán eszembe jutott, amit ijedtemben elfelejtettem: ki tudok szabadulni, hiszen van képességem. 
De még mielőtt használhattam volna, én is meghallottam a közeledő léptek zaját. Akkor végre megértettem, hogy Aleksei miért mondta azt amit, mielőtt rám vetette magát, ezért tettem, amit mondott.
  - Kérem, ne - könyörögtem sírós hangon - ne tegye ezt velem.
  - Ne kéresd magad szépségem, te is tudod, hogy akarod - hörögte miközben egyre lejjebb haladt a kulcscsontom felé, majd a nyakánál fogva tépett egyet ruhámon, amiből így éppen hogy csak nem látszottak ki melleim. Ezek után már egyáltalán nem volt nehéz rávennem magam, hogy hatalmas könnyeket ejtve zokogjak. Végül a léptek megálltak, a bitorló és testőrei alig egy méterre voltak tőlünk.
  - Mi folyik itt? - Kérdezte a hang, amely rémálmaimban már kilenc éve, a mai napig is kísért. Elég volt egy ilyen ártatlan kérdést is feltennie ahhoz, hogy remegjek, mint a nyárfalevél. Hiába a kiképzés, s az elmúlt évek, a közelében újra annak a rettegő tízéves kislánynak éreztem magam, akinek a szeme láttára mészárolta le családját.
  - Csak szórakozunk egy kicsit. - Fordult a bitorló felé egy kaján vigyorral az arcán. - Igaz szépségem? - Rántott magához a derekamnál fogva, mire egy sikkantás hagyta el ajkaimat.
A szívem a torkomban dobogott és levert a víz. Csak álltam ott földbegyökerezett lábakkal és próbáltam olyan kicsire összehúzni magam, amilyen kicsire csak bírtam. Tekintetemet a földre szegeztem, nem mertem szembenézni vele, féltem, hogy felismerne. Bár már eltelt kilenc év azóta, hogy látott és akkor is csak maximum két órát voltunk egy helységben, mégsem lehettem benne biztos, hogy nem ismeri fel rajtam apám vonásait.
Próbáltam ellenkezni Aleksei állításával, de csak tátogni tudtam, mint egy hal, egyetlen hangfoszlányt sem tudtam kierőltetni torkomon, és ettől még rosszabb lett az egész. Szégyelltem magam, amiért hagytam, hogy a félelem elhatalmasodjon felettem. Komolyan azt gondoltam, hogy legyőzhetem ezt a férfit és képes leszek uralkodni egy ország felett, ha már a szimpla látványától is inamba száll a bátorság? Nevetséges ez az egész, én magam is nevetséges vagyok, csak egy kislány, akinek túl nagy a szája, de cselekedni képtelen.
  - Nekem nem úgy tűnik. Ne érts félre, jómagam sem vetem meg a szórakozást és elismerem, egészen csinos a kicsike, de a szolgálók már enélkül is hullanak itt, mint a legyek. Ha szükséged van egy lányra, csak szólj és idehozatom neked a legszebbet, a város legjobb bordélyából, de a szolgálóimat hagyd békén, nem szeretném, ha munkaképtelenné tennéd nekem őket. - Kétség sem fér hozzá, barbárnak tartja Alekseit és mint ilyen, úgy gondolja, olyat tenne velem az ágyban, amibe akár bele is halhatok. Persze ezt már ő is tudta, ezért játszott rá ennyire a dologra. Hiszen mi másért éktelenkedne egy hatalmas - valószínűleg lila - harapásnyom a nyakamon? Arezou pedig - a nagy megmentő - úgy tesz, mintha a munkabírásom érdekelné, pedig köztudott, hogy sok szolgáján tett már erőszakot. Valószínűleg csak magának akar, egyáltalán nem érdekli, hogy utána tudok-e majd dolgozni vagy sem.
  - Nekem nem kell valami szajha, őt szemeltem ki magamnak - ellenkezett Aleksei.
  - A vendégem vagy ezért sok mindent megkaphatsz, de a szolgálókat hagyd békén. - Mondta ellentmondást nem tűrve a bitorló. - Leány, eredj vissza a dolgodra. - Parancsolta. Kellett pár másodperc mire eléggé összeszedtem magam és meg bírtam mozdulni, de mikor sikerült, már senki sem állíthatott volna meg, szinte szaladtam. - Mi pedig beszéljünk inkább a megáll... - Hallottam még, miközben elszeleltem onnan.
Miután befordultam a sarkon és már nem láthattak, tényleg futni kezdtem. Minél gyorsabban és minél messzebb akartam lenni tőlük.
Fogalmam sincs végül hogyan jutottam vissza a konyhába, egyszer csak ott voltam. Azt hiszem annyira sokkos állapotban voltam, hogy a visszaút teljesen kiesett emlékezetemből.
  - Hol voltál? Már legalább egy órája vissza kellett volna érned a királynő szobájától! - Ripakodott rám a konyhai személyzet főnöke. - Ha még egyszer munkakerülésen kaplak megbotoztatlak, akkor aztán majd megnézheted magad - fenyegetett. De én mindebből csak annyit fogtam fel, hogy valószínűleg sokat bolyonghattam a kastélyban, mielőtt visszaértem. Mikor felnéztem, tekintetem találkozott Kirylével, s nem bírtam tovább, szemeim könnybe lábadtak. - Na, nehogy elkezdj itt sírni nekem, inkább eredj mosogatni  - mondta még mindig dühöngve.
Cérna vékony, sírós hangon még bocsánatot kértem az asszonytól, majd mentem a dolgomra. Egy másik lány már elkezdett egyedül mosogatni, de annyi mosatlan volt, hogy még kettőnknek is túl soknak tűnt. A monoton munka egy kicsit segített, hogy elterelje a gondolataimat, de ettől még nem lettem jó. Ezt valószínűleg Kiryl is láthatta rajtam, mert nem sokkal később leváltotta a lányt és mosogatni kezdett mellettem.
  - Mi történt? Ki csinálta ezt a nyakaddal? - Kérdezte, mire összerezzentem. Igyekeztem eltakarni a harapásnyomot és a ruhámon is sikerült javítanom valamelyest, de úgy néz ki, nem eléggé. Persze a többieket egyáltalán nem érdekeltem, így nem meglepő, hogy ők nem vették észre.
  - Aleksei - suttogtam, miután körülnéztem, hogy hallja-e valaki, amit beszélünk.
  - Hogy mi? - Kérdezte teljesen megdöbbenve, a szemei majd kiugrottak a helyükről.
  - Sikerült találkoznom vele, beszéltünk, aztán meghallotta, hogy jön valaki ezért... - Megakadtam, inkább úgy döntöttem nem részletezem a történteket. - Még szerencse, hogy meghallotta, mert Arezou volt. Ha nem veszi észre, már halottak lennénk és a tervünknek befellegzett volna. - Mondtam hadarva, nem akartam időt hagyni neki, hogy megkérdezhesse, mi történt pontosan. Szégyelltem volna elmondani, hogy rettegtem a bitorlótól. De persze nem rejthettem el előle félelmemet, mikor megfogta a víz alatt remegő kezem. Ez után már képtelen voltam a szemébe nézni.
  - Belle, nem szégyen, ha félsz. Most találkoztál vele először azóta, hogy megölte a családod és csaknem téged is. Ráadásul már két országot is meghódított és bármilyen kis ellenállást is véresen megtorol. Csak egy bolond nem félne tőle, még engem is kiráz tőle a hideg. - Suttogta a kezemet szorítva. Bár még mindig gyávának éreztem magam, de már kevésbé gyűlöltem magam emiatt.


Következő rész: 08.14.

2017. július 24., hétfő

24. szabály: Tartsd titokban terveidet!

Arabel szemszöge:

Aggódni kezdtünk, mert egyik társunk sem talált meg minket, mi pedig nem hagyhattuk el a konyhát, ezért olyan tettre szántuk el magunkat, amit egyébként soha egyikünk sem tett volna. Na jó, ez nem igaz, biztos vagyok benne, hogy Kirylnek nem okoz majd álmatlan éjszakákat tettünk. Úgy döntöttünk, hogy megmérgezünk pár cselédet és inast a szolgálók étkezésekor, hogy kénytelenek legyenek velünk helyettesíteni őket. Semmi halálos, de azért elég fájdalmas ahhoz, hogy napokig az ágyat nyomják tőle és azt kívánják bár halottak lennének inkább. 
A mérget nem volt nehéz beszerezni. Csak megkértük a szakácsnőt, hogy szerezzen nekünk holdgyökeret, hogy elültethessük egy cserépbe a szobánkban. Köztudott, hogy a holdgyökér hatásos álmatlanságra, de azt szinte senki sem tudja, hogy ha megfőzzük a gumóját, akkor mérgező levet ereszt, ami borzalmas görcsöket okoz a gyomorban. Hát nem szerencse, hogy Diego bácsi nem csak harcolni tanított meg, hanem méregkeverésre is?
A méreg elfogyasztása után csak órákkal később jelentkeztek a tünetek, így még véletlenül sem kerülhettünk gyanúba, ezért hát a terv tökéletes volt és bár sajnáltam a cselédeket, ez nem tántorított el a kivitelezéstől. A folyadékot vacsorakor öntöttük italaikba és reggelre meg is lett az eredménye. Mikor a konyhába értünk, hatalmas fejetlenség fogadott minket az emberhiány miatt. Kirylt ugyan a konyhában fogták azonnal munkára, de engem elküldtek, hogy vigyem fel a bitorló feleségének reggelijét a szobájába. Ennél elégedettebb már nem is lehettem volna. Esélyem nyílt szétnézni a kastélyban és megkeresni a többieket, mert ha meg is lát valaki, most már volt kifogásom, amit a konyhai személyzet meg fog erősíteni, ha arra kerül a sor.
Gyorsan haladok végig a folyosókon kezemben a "királyné" reggelijével azon az útvonalon, melyet az egyetlen általunk megkímélt cseléd adott meg. Azért sietek, hogy több időm legyen társaim keresésére mielőtt még a konyhán gyanússá válna távollétem.
Most, hogy látom, hogy néz ki belülről a vár, hánynom kell. Az egész giccses, mindenhol indokolatlan mennyiségű aranydíszek. Madíviában is díszes a királyi vár, de nem ennyire. Mi sosem törekedtünk arra, hogy mások orra alá dörgöljük, mennyire gazdagok vagyunk. Egy igazi király ilyet sosem tenne, hiszen tudja, hogy tekintélyét és az emberek hűségét nem a pénze adja, hanem tettei.
A gyors tempóval, amellyel haladok, nem tart sokáig elérnem a "királyné" hálótermét. Úgy igazítom a tálcát, hogy elég legyen egy kézzel fognom, míg másikkal bekopogok.
  - Gyere - érkezik bentről, szinte azonnal az utasítás.
  - Meghoztam a reggelijét, felség. - Mondom az ablakban álló Amediának, aki éppen a tájat szemlélte. Hosszú sötétbarna, szinte fekete haja a hátára omlott. Tartása királynői, de merev. Nyoma sem volt az általam ismert gondtalan hercegnőnek.
  - Éppen ideje volt. Tedd az asztalra és hagyj magamra! - Parancsolja még mindig háttal nekem.
  - Amedia - szólítom nevén szinte félve. Félek, hogy nem ismer fel, hogy annyira megtörték, hogy el sem hiszi, ki vagyok. Dühödten fordul felém. látom rajta, hogy rám akar förmedni, de akkor megtorpan és tágra nyílt, döbbent tekintettel néz rám.
  - Arabel - suttogja hitetlenkedve. Most, hogy szemben áll velem, jobban szemügyre tudom venni. Arca az elmúlt kilenc évben rengeteget változott, hiszen most már felnőtt, 25 éves nő. Szinte ugyan úgy néz ki, mint egykor édesanyánk. Nagy barna szemei, kicsit hosszúkás orra és keskeny ajkai vannak. Régebben hasonlítottunk egymásra, most már kevésbé, egyedül a hajunk színe és a magasságunk egyezik.
  - Én vagyok az, nővérem. Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak és visszafoglaljam országunkat. - Mondom miközben átszelem kettőnk közt a távolságot és megölelem. Először nem ölel vissza, majd végül mereven körém fonja kezeit, de nem csodálkozom, biztosan nagyon megdöbbent attól, hogy itt lát, hogy egyáltalán életben lát.
  - De hogyan? - Nyögi ki nagy nehezen.
  - Kilenc évvel ezelőtt sikerült elmenekülnöm és most el jött az idő, hogy cselekedjek. Ne aggódj, van tervem, neked csak annyi a dolgod, hogy viselkedj úgy, ahogy eddig is, én majd gondoskodom mindenről. - Nyugtatom meg, s küldök felé egy biztató mosolyt.
  - Én... mit tervezel? Ugye nem gondolod, hogy egyedül szembeszállhatsz Arezouval? - Kérdezi aggodalmaskodva.
  - Nem vagyok hülye, vannak embereim, méghozzá sok. Elég sok ahhoz, hogy letaszítsuk a trónról a bitrolót. - Mondom diadalittas mosollyal az arcomon.
  - Kik azok? Ők is itt vannak? Kaysar is veled van? - Faggat tovább.
  - Nem, Kaysar, ő... ő már eltávozott - mondom félrenézve, mert félek, hogy kiolvassa a hazugságot tekintetemből. Jobb, ha úgy tudja, hogy Tehria törvényes uralkodója halott, kitudja mi mindent szedett ki belőle Arezou az elmúlt évek alatt. Nem mintha nem bíznék meg teljes mértékben a nővéremben, de ha valami balul sülne el jobb, ha minél kevesebbet tud, így kínzással sem tudnak kiszedni belőle semmit. - Az embereim pedig pont ott vannak, ahol lenniük kell. Ennél többet most nem mondhatok. Mennem kell, de amint tudok visszajövök és jelt fogok adni, amikor eljön az idő a cselekvésre.
Ezzel le is zárom a beszélgetést és még mielőtt kérdezhetne valamit, már kint is vagyok a szobájából. Szapora léptekkel haladok végig a folyosókon, mint akinek fontos feladata van. Akárhányszor szembetalálkozom valakivel, lehajtott fővel megyek el mellette, mint egy kötelességtudó szolga. Fogalmam sincs a kastély mely részén járhatok, csak remélni tudom, hogy összefutok valamely társammal még mielőtt valaki kérdőre vonna bolyongásom miatt. Hosszú percek telnek el a sikertelen kereséssel, s tudom, ideje visszaindulnom különben kérdőre vonnak majd. Így hát más választásom nem lévén, megfordulok és igyekszem visszaemlékezni az útvonalra, melyen jöttem. Ám alig teszek meg pár métert, mikor valaki befogja hátulról a számat, s behúz egy a falban lévő apró mélyedésbe. Az illető maga felé fordít, s hátamat a falnak tolja, kezét pedig mindaddig a számon tartja, míg a szemébe nem nézek.
  - Aleksei - suttogom megkönnyebbülten.
  - Arabel, már kezdtünk aggódni értetek. Miért nem kerestetek eddig? - Kérdi megrovón, ami sokkal hatásosabb lenne, ha nem kellene suttogva beszélnie.
  - Nem volt rá lehetőségünk. Kiryllel a konyhán szolgálunk és mindeddig egyikünk sem hagyhatta el. De most itt vagyok és találkoztam a nővéremmel is. - Mesélem izgatottan.
  - Ugye nem árultál el semmit a nővérednek a mi szerepünkről vagy a tervünkről? - Faggat dühödten.
  - Persze, hogy nem! Sosem sodornám veszélybe azzal, hogy elárulom neki a terveinket. - Mondom felháborodva, s alig bírom megállni, hogy kiabáljak vele.
  - Én nem éppen ezért aggódom - mondja egy sokatmondó tekintet kíséretében.
  - Jól értem, hogy te most azzal gyanúsítod a nővéremet, hogy annak az oldalán áll, aki hidegvérrel lemészárolta szüleinket és testvéreinket, majd szolgasorba taszította népünket? - Most már nem csak üvöltöznék vele, de legszívesebben meg is ütném.
  - Te nem láttad, hogy viselkedett Arezouval és... - Magyarázkodna, de félbeszakítom.
  - A nővérem nem hülye, tudja, hogy akkor van esélye a túlélésre, ha úgy csinál, mint aki beletörődött sorsába. Nem érdekel mit hiszel róla, ő csak azt teszi, amit bármelyikünk tenne a helyében a túlélés érdekében. Nem hiszem...
  - Most nincs időnk ezen vitatkozni, - szakítja félbe mondanivalómat ő is - bármelyik pillanatban erre jöhet valaki és akkor nem lesz időnk a fontos dolgokra. A többiek is ideértek és sikeresen beolvadtak. Igor és Jurij lovászokként, Sergej és Piotr pedig az őrségbe olvadt be. Minden a... - Itt megakadt. Kérdezni akartam, hogy miért állt meg a beszédben, de csendre intett így hát nem tettem. Pillanatokkal később hatalmasra tágultak szemei, majd annyit suttogott "könyörögj", s már rajtam is volt.

Következő rész: 07.31.